2024.10.01 | Kedd
Malvin napja

Megtiltották a pedagógusoknak, hogy nyilatkozzanak
2013.09.12
Oktatás
220
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint az új köznevelési törvénnyel a kormányzat gyakorlatilag megtiltotta a pedagógusoknak, hogy nyilatkozzanak a problémákról.

A Demokratikus Koalíció országos tanácsának elnöke úgy fogalmazott: az új közoktatási rendszer lényege, hogy a kormány központilag akarja irányítani az iskolákat. Ezt az is jelzi, hogy Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár nevezi ki az összes iskolaigazgatót az országban - közölte.


A DK budapesti ügyvivője szerint azt, hogy a kabinet "kormányszolgáknak" tekinti a pedagógusokat és az iskolaigazgatókat az mutatja, hogy "megtiltották nekik, hogy nyilatkozzanak". Egyfelől a kormány bármelyik igazgatót vagy tanárt politikai alapon eltávolíthatja, leválthatja, másfelől pedig az új köznevelési törvény szerint az a pedagógus, aki a "Nemzeti Pedagógus Kar érdekével ellentétesen bírál, az akár a pedagógus karból való kizárással is büntethető, tehát eltávolítható a pedagógusi pályáról" - jelentette ki.


Úgy fogalmazott: a kormány leváltása után a DK egyik legfontosabb célja az lesz, hogy helyreállítsák a pedagógiai autonómiát.



MTI