2024.10.01 | Kedd
Malvin napja

A tankönyvpiac korábbi rendjének visszaállítását ígérik a szocialisták
2013.09.11
Oktatás
228
A tankönyvpiac korábbi rendjének visszaállítását ígéri az MSZP.

unhalmi Ágnes szocialista oktatáspolitikus szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a diákok sok iskolában máig nem kapták meg az összes tankönyvet. Véleménye szerint a kormány a tankönyvterjesztés államosításával egy jól működő rendszert tett tönkre, a szülőktől már nyáron beszedték tankönyvcsomag árát, nagyobb lett az árrés, és nehezebben lehet hozzájutni a könyvekhez.


Az MSZP-s politikus azt mondta, a kormány olyan vezetőkre bízta a tankönyvellátást, akik eddig még csak sikertelen cégeket vezettek, és félő, hogy ugyanúgy tönkreteszik azt, mint korábban Esztergom gazdálkodását, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. vezetői közül ugyanis többen Meggyes Tamás egykori polgármester környezetében dolgoztak.


Azt ígérte, ha az MSZP kormányra jut, visszállítja a tankönyvpiac korábbi rendjét: árleszorító hatású versenyhelyzetet teremt, helyreállítja az állam és a piac együttműködését, újra szabaddá teszi a tankönyvek kiválasztását és gördülékenyebbé a kiszolgálást.


Kunhalmi Ágnes a sajtótájékoztatón arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy távolítsa el a kormányból Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár, amiért megengedhetetlen stílusban válaszolt Szél Bernadett LMP-s képviselőnek a parlamentben. Véleménye szerint a fideszes politikusnak a közéletben sincs helye.


Az MSZP-s politikus hozzátette: Illés Zoltán úgy beszélt, mint ha azokból az erkölcstankönyvekből tanult volna, amelyeket most vezetnek be.


Illés Zoltánt kedden arról kérdezte az LMP-s Szél Bernadett, hogy a kormány miért nem lépett fel a korábban tervezett verespataki bányanyitás ellen. Az államtitkár válaszában azt mondta, "attól hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos", valamint butaságnak, baromságnak minősítette az ellenzéki képviselő szavait, és azt tanácsolta neki, hogy a "miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára". Szavaiért Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója kért elnézést.


Kunhalmi Ágnest arról is kérdezte egy újságíró, hogy a szocialisták szerdai elnökségi ülésén szóba kerül-e Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció, amellyel tegnap eredménytelenül fejeződtek be az MSZP tárgyalásai a választási együttműködésről. A politikus azt mondta: legfeljebb az "egyebek" témakörben.



MTI