2024.10.02 | Szerda
Petra napja

Kárpátaljára is ellátogat a Debreceni Virágkarnevál
2013.08.21
Utazás
171
Hárommillió száraz és élő virág díszíti a 44. Debreceni Virágkarneválon augusztus 20-án felvonuló 16 virágkocsit. A kompozíciók között, a karneváli menetben 23 hazai és külföldi együttest, művészeti csoportot láthat a közönség.

A virágfelvonulást megelőző karneváli héten már augusztus 15-től kiállításokkal, virágbemutatókkal, cseh sörünneppel várják az érdeklődőket – mondta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője kedden a Debrecenben tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.



Somogyi Béla (Fidesz), Debrecen kulturális alpolgármestere közölte: az idén először Nagyvárad mellett Ungvárra is elmegy augusztus 20. után néhány virágkocsi és karneváli produkció. Muresan Ovidiu, Nagyvárad alpolgármestere hozzátette: városában az elmúlt években nagyon megkedvelték a karnevált, s az idén is várják a virágkocsikat.

Jurij Gleba, a Kárpátaljai Közigazgatási Hivatal kulturális osztályvezetője örömét fejezte ki, hogy két virágkocsi Ukrajna nemzeti ünnepén ellátogat Ungvárra. Elmondta azt is, hogy az ungvári nemzetközi kórus fellép a Debreceni Virágkarneválon. Szalipszki Endre, az ungvári magyar főkonzulátus konzulja szerint a virágkarneváli közös program új kulturális együttműködés lehetőségét teremti meg a két ország között.



Bódor Edit emlékeztetett rá, hogy a Debreceni Virágkarnevál Magyarország egyik legnagyobb, legismertebb rendezvénye: 1966 óta minden év augusztus 20-án, Szent István államalapító király és az új kenyér ünnepén tartják meg.



Nem csak egy nap a virágkarnevál



A Debreceni Virágkarnevál azonban nem csak egy nap: az utóbbi években egyhetes fiesztává bővült. A gazdag programsorozat hagyományosan a zene, a tánc, a zászlóforgatók és a sztárfellépők jegyében telik. Több bevált program – a Galiba Gyermekfesztivál, a Junior Virágkarnevál vagy a Debrecen Hangja tehetségkutató döntője – mellett újdonságok is gondoskodnak a szórakozásról. Például a Baltazár Dezső téri Zöld Labirintuson keresztül a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központba belépve Ország Lili labirintusában találhatják magukat az érdeklődők – sorolta a részleteket Bódor Edit.



mno.hu