2024.10.01 | Kedd
Malvin napja

Oktatás
Keresés
39. oldal / összesen: 46
Mit kell tudni a tanároknak a magasabb fizetéshez?
Mit kell tudni a tanároknak a magasabb fizetéshez?
A pedagógusok 2013 szeptemberétől tervezett béremelése a legutóbbi kormányzati bejelentés értelmében csak akkor valósulhat meg, ha az ország gazdasági mutatói javulnak. Függetlenül attól, hogy 2014 januárjától indul-e a program, vagy esetleg előbb, az InfoRádió összefoglalójából kiderül, mit is jelent a pedagógus életpályamodell, hogyan változnak majd a tanárok munkakörülményei.
Új pályázat egyetemistáknak: havi 100 ezer forintos ösztöndíjat kaphattok
Új pályázat egyetemistáknak: havi 100 ezer forintos ösztöndíjat kaphattok
November 5-ig jelentkezhetnek mesterszakosok és doktoranduszok az Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíjra – a program elsősorban a műszaki és a természettudományok, a matematika és az élettudományok területén tanuló és kutató hallgatókat támogat tíz hónapon keresztül havi 100 ezer forinttal, de más szakosok is jelentkezhetnek (fontos: nevével ellentétben nem csak az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói pályázhatnak).
Ledolgozható a tandíj a BKF-en
Ledolgozható a tandíj a BKF-en
Közös diákmunka konstrukciót dolgozott ki a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola és a Lauritzen Marketing, amelynek során a diákoknak olyan hosszú távú munkalehetőséget biztosítanak, amivel finanszírozhatják tandíjukat. A Coca-Cola is a kezdeményezés mögé állt.
Dolgozz meg az érettségidért!
Dolgozz meg az érettségidért!
Ötven óra kötelező önkéntes munka után kaphatnak csak érettségi bizonyítványt a most felvett középiskolások. Az új köznevelési törvény írja ezt elő. A fiatalok dolgozhatnak például állatmenhelyen, de szedhetnek szemetet is. A munkalehetőségről az iskoláknak kell gondoskodniuk.
Hat évig tanulnak majd a tanárok
Hat évig tanulnak majd a tanárok
Megújul a tanárképzés a Debreceni Egyetemen: visszaállítják az egyciklusú képzést, illetve külön oktatják az általános és középiskolai tanárokat.
Kell az ösztöndíj - majdnem az összes hallgató aláírta a röghözkötést
Kell az ösztöndíj - majdnem az összes hallgató aláírta a röghözkötést
Nem félnek a diákok az őket többéves hazai munkavállalásra kötelező hallgatói szerződésektől - írta a Magyar Nemzet az általa megkérdezett felsőoktatási intézmények adataira hivatkozva.
Mi a 10 legnépszerűbb OKJ-képzés?
Mi a 10 legnépszerűbb OKJ-képzés?
Az első tíz képzés között hat pénzügyi-gazdasági témájú, de ezek mellett egyre népszerűbbek az olyan, termelői szektort kiszolgáló, gyakorlatorientált képzések is, mint például a különböző gépkezelői tanfolyamok. Az első tízbe került a szociális munkás képzés is.
Nem mindegy, melyik országban szerzünk diplomát
Nem mindegy, melyik országban szerzünk diplomát
Nem mindegy, ki hova, melyik uniós tagállamba születik - állapítja meg egy pénteken nyilvánosságra hozott jelentés, amely rámutat az oktatáshoz való hozzáférésben és az abban elért eredményekben tapasztalt különbségekre az Európai Unióban.
Jól megválogatnák, kiből lehet tanár
Jól megválogatnák, kiből lehet tanár
Vizsgálni kellene a tanári szakokra jelentkezők szakmai rátermettségét, alkalmasságát a pedagógusképzés felvételi vizsgáin.
Korlátlan hitelt ígérnek - adósságmilliomos fiatalok
Korlátlan hitelt ígérnek - adósságmilliomos fiatalok
Mikor a hitel felvétele mellett dönt a diák, még nem tudhatja, lesz-e vajon munkája diplomával a tarsolyában. Nehéz helyzetbe kerül a frissen végzett hallgató, ha nem talál állást, fizetése nincs, de a részletet fizetni kell.
Hol szerezted a diplomát?
Hol szerezted a diplomát?
Miskolc – A munkáltatók „beárazták ” az egyetemeket. Nem mindegy, hol végez a fiatal.
Hallgatói szerződés: lehetetlen behajtani a tandíjat?
Hallgatói szerződés: lehetetlen behajtani a tandíjat?
Bár az állam visszakérné az elvándorló diákoktól a képzési díjat, egyelőre a végrehajtáshoz nincs eszköze - írja a Napi Gazdaság.
Itt vannak a pótfelvételi ponthatárok: ennyivel lehetett bekerülni a legnépszerűbb szakokra
Itt vannak a pótfelvételi ponthatárok: ennyivel lehetett bekerülni a legnépszerűbb szakokra
Kihirdették a 2012-es pótfelvételi ponthatárait: 240-250 ponttal még a legnépszerűbb szakokra is be lehetett jutni, az orvosi karok viszont meglepetést okoztak: a Semmelweis Egyetem fizetős általános orvosi képzéséhez több pont kellett, mint júliusban az államilag finanszírozott helyhez.
39. oldal / összesen: 46