2024.09.30 | Hétfő
Jeromos napja

Utazás
Keresés
24. oldal / összesen: 45
..
Fővárosi Közgyűlés - Döntöttek a 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról
Döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén a 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, köztük a szükséges hitelfelvétel előkészítéséről, valamint arról, hogy felkérik a BKV Zrt.-t a szerelvények felújítására vonatkozó tender kiírására.
Júliusban is nőttek az európai autóeladások
Júliusban a tizenegyedik egymást követő hónapban nőttek Európában éves szinten az újonnan gyártott személygépkocsik eladásai a JATO Dynamics piackutató közleménye szerint. A 29 vizsgált országból 22-ben, a 10 legfontosabb gyártó közül 9-nél nőttek az eladások.
..
Balatontipp.hu: kedvező a balatoni strandok megítélése
A vendégek többnyire elégedettek a balatoni strandokkal a Balatontipp.hu frissen zárult felmérése szerint, például javult a szolgáltatások ár-érték arányának megítélése, kifogások érték viszont az idén is a mosdókat és az illemhelyeket, illetve a parkolási lehetőségeket.
..
Mintegy 21 kilométernyi mellékút újult meg Borsod-Abaúj-Zemplénben
Felújították Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Szikszó és Gagyvendégi közötti útszakaszt, a mintegy 21 kilométer hosszú mellékút korszerűsítése az Új Széchenyi Terv keretében, 1,8 milliárd forintból valósult meg – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-vel.
Megkezdődött az M0-ás hátralévő szakaszának a kiszélesítése
Az M0-ás autópálya M7 és M1 autópályák közötti szakaszának a kiszélesítését megkezdte a tendernyertes Betonútépítő Zrt. - jelentette be pénteken a helyszínen Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője.
..
BKK: sürgős lépéseket kell tenni a Lánchíd forgalmának biztonságáért
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint a növekvő kerékpáros- és gyalogosforgalom miatt sürgős lépéseket kell tenni a Lánchídon azért, hogy a forgalom biztonsága megfelelő legyen.
Goodyear: minden tizedik autós nyáron is téli gumit használ
Minden tizedik magyar autós nyáron is téli gumiabroncsot használ, mert túl drágának tartja lecserélni a téli gumit a Goodyear felmérése szerint.
..
Bosch: egyre többet használják az autójukat a magyarok
Magyarországon az autók átlagosan 16 400 kilométert futnak évente, 31,2 százalékkal többet, mint a válság évének számító 2010-ben - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Bosch megrendelésére a Medián készít el 2008 óta minden második évben.
..
Lezárták a Budaörsi út kifelé vezető sávjait a fővárosban
Baleset miatt lezárták Budapesten, a Budaörsi úton a városból kifelé vezető sávokat, a forgalmat a BAH-csomópontnál elterelik - közölte a rendőrség hétfőn kora reggel a honlapján.
Csökkent a benzin ára
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott.
..
Júliusban 8,5 százalékkal nőtt a Budapest Airport utasforgalma
Júliusban 8,5 százalékkal nőtt az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az egy évvel korábbihoz képest, a legnépszerűbb úti cél továbbra is London - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.
..
K&H Biztosító: kezdődik a közúti vadbalesetek szezonja
Augusztusban és az őszi hónapokban, főleg az őzek és a szarvasok mozgása miatt, nő a vadbalesetek kockázata az utakon - hívja fel a figyelmet a K&H Biztosító.
..
Emelkedett a gázolaj ára
Emelte bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
24. oldal / összesen: 45