2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

Nyugdíj
Keresés
15. oldal / összesen: 20
Nyugdíjkasszák: itt a vége, fuss el véle!
Nyugdíjkasszák: itt a vége, fuss el véle!
A magán-nyugdíjpénztári tagok ugyan március végéig döntöttek, visszalépnek-e az állami rendszerbe, de a maradás mellett voksolók még most sem tudhatják biztosan, hosszú távon fennmarad-e akár egyetlen pénztár is.
Több tízezer ember bukhatja a rokkantnyugdíját
Több tízezer ember bukhatja a rokkantnyugdíját
Még mintegy 90 ezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett be a felülvizsgálatra, pedig ezt már csak március végéig tehetik meg - közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) főtitkára szerdán az m1 Ma reggel című műsorában.
Hétvégéig lehet visszalépni az állami nyugdíjrendszerbe
Hétvégéig lehet visszalépni az állami nyugdíjrendszerbe
A magánnyugdíj-pénztári tagok március 31-ig jelezhetik, hogy visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, az Országgyűlés döntése alapján pedig reálhozamukat adómentesen vehetik fel. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az Országgyűlés megszavazta a kiszámíthatóságot és biztonságot jelentő állami rendszerbe átlépők részére, a reálhozam és tagdíj-kiegészítés felvételének adómentességét.
Átalakul a korhatár előtti nyugdíjasok utazási kedvezménye
Átalakul a korhatár előtti nyugdíjasok utazási kedvezménye
Tizenöt milliárd forintot spórolna az állam a nyugdíjasok utazási kedvezményének átalakításával. A 65 év felettiek továbbra is ingyen utaznak, de a korhatár alatti nyugdíjasoknál változik a rendszer. Több az utazási kedvezményben részesülő nyugdíjasok száma, mint akikről a kormány azt állítja, hogy nem változik a kedvezményük.
Meddig kell jelentkezniük a rokkantnyugdíjasoknak?
Meddig kell jelentkezniük a rokkantnyugdíjasoknak?
Kevesebb mint két hét áll rendelkezésre arra, hogy komplex felülvizsgálatra jelentkezzen be az a közel 100 ezer korábbi rokkantnyugdíjas, illetve rendszeres szociális járadékban részesülő, aki a tavalyi átalakítások miatt az idén már nem feltétlenül jogosult ellátásra - írja a Napi Gazdaság.
A megváltozott munkaképességűek március 31-ig kérhetik átminősítésüket
A megváltozott munkaképességűek március 31-ig kérhetik átminősítésüket
Rehabilitációs, vagy rokkantsági ellátás jár az idén januártól megszűnt rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj, továbbá a rehabilitációs járadék, a rendszeres szociális, illetve, az úgynevezett átmeneti járadék helyett. Az érintettek szempontjából azonban nagyon fontos különbséget kell tenni a tekintetben, hogy járt-e már tavaly a támogatás, vagy csupán az idén szereztek rá jogosultságot - mondta el az [origo] - nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Megtérülhet a magánnyugdíjpénztári tagok többletköltsége
Megtérülhet a magánnyugdíjpénztári tagok többletköltsége
A PSZÁF első fokon pert nyert az ING magánnyugdíjpénztárral szemben a jogosulatlan tagi költségelvonások kapcsán a pénztár által indított perben. Két további magánnyugdíjpénztár már elszámolt vagyonkezelőjével és megtérítette tagjainak az indokolatlanul levont költségeket.
Nyugdíjpénztári bezárások, összeolvadások hetei jönnek
Nyugdíjpénztári bezárások, összeolvadások hetei jönnek
Jelentősen megrostálódott a nyugdíjpénztárak mezőnye a szabályváltozások miatt. Az állami rendszert tavaly elkerülő mintegy százezer tag a most ismert információk szerint tíz kassza vagy az állami rendszer mellett dönthet a következő hetekben.
Kivéreztetik a magánnyugdíjpénztárakat?
Kivéreztetik a magánnyugdíjpénztárakat?
December óta mindössze néhány pénztári tag jelezte, hogy visszalép az állami nyugdíjkasszába. A pénztárak azonban félnek, hiszen a „bizonytalan jogi környezet” megszűnéssel fenyegeti őket.
Dolgozni mindhalálig
Dolgozni mindhalálig
A munkával töltött évek számának növelése és kiegészítő magánnyugdíjrendszerek létrehozása – Brüsszel szerint főleg ez kell ahhoz, hogy a jelenleg aktív generációk ne haljanak éhen nyugdíjas éveikben az egyre öregedő Európában.
Rokkantnyugdíj, rehabilitációs kártya: fontos friss információk
Rokkantnyugdíj, rehabilitációs kártya: fontos friss információk
Fontos információkat közölt az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásával, illetve a Rehabilitációs kártyára való jogosultsággal kapcsolatban.
ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
Az ÁSZ elnöke szerint a hárompilléres nyugdíjrendszer túl nagy terhet jelentett a magyar államnak. A nyugdíjfőigazgatóság vezetője szerint pedig legalább 3200 milliárdnyi államadósságot generált a magánpénztári rendszer fenntartása. Mészáros József beszélt a szerzett jogokról, a rokkant nyugdíjakról és arról, kell-e dolgozni nyugdíj mellett.
Szigorú jótevőként nyúlna az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz a kormány
Szigorú jótevőként nyúlna az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz a kormány
Dolgoznak az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításának részletein Matolcsy György minisztériumában. A szektor képviselői a magánpénztári pillér felszámolása után némileg tartanak az újraszabályozástól, bár sok egyszerűsítést maguk is pártolnának. A tárca ötletei között korábban egy szigorúbban szabályozott, de a tagoknak kedvezőbb feltételeket biztosító pénztár és egy tisztán közalkalmazotti pénztár is előkerült.
15. oldal / összesen: 20