2024.04.20 | Szombat
Tivadar napja

Cisco: sok hagyományos céget szoríthat ki a piacról a digitalizáció
2015.06.26
Munkahely
484
.
Minden negyedik hagyományos vállalat jelentősen veszíthet pozíciójából, vagy szorulhat ki teljesen a piacról a digitális piac átalakulása miatt a következő öt évben - derült ki a Cisco jelentéséből.

A tanulmány során 12 iparágból, 13 országból 941 vállalatvezetőt kérdeztek meg a digitalizáció jelenlegi és várható hatásairól.
Annak ellenére, hogy az új digitális eszközök és üzleti modellek átformálhatják az üzleti szférát, a felmérés azt mutatta, hogy a vállalatvezetők 45 százaléka még nem látja szükségesnek, hogy a témával felsővezetői szinten.

A megkérdezettek minden iparágban jelentős változásokat várnak, beleértve a piaci részesedéseket érintő átalakulásokat is. A válaszadók szerint a digitalizáció legerőteljesebben a technológiai termékek és szolgáltatások területét, továbbá a média és szórakoztató ipart, a telekommunikációt, a pénzügyi szolgáltatásokat és a kereskedelmet érinti.

A hagyományos vállalatok közel harmada ugyanakkor kivár, azt remélve, hogy utánozhatja majd a sikeres versenytársakat. A válaszadók 43 százaléka nem látja a digitalizációban rejlő kockázatokat, vagy nem foglalkozik ezekkel, és csak a megkérdezett vezetők 25 százaléka áll proaktívan a jelenséghez - olvasható a felmérésben.
A jelentés rámutatott továbbá, hogy a változások ütemét elsősorban a tőkeerős startup cégek, a digitálisan aktív versenytársak, illetve az egyes ágazatokba kívülről érkező szereplők diktálják.



MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.