2024.04.19 | Péntek
Emma napja

Stagnált a munkanélküliség az Európai Unióban júliusban
2014.08.29
Munkahely
416
.
Havi összehasonlításban nem változott a foglalkoztatási helyzet az Európai Unióban júliusban: szezonálisan kiigazítva 10,2 százalék volt a munkanélküliség, ugyanúgy, mint júniusban, ugyanakkor a ráta mérséklődött a tavaly júliusi 10,9 százalékhoz képest - közölte pénteken az Eurostat, az unió statisztikai hivatala. A legnagyobb javulás Magyarországon volt a jelentés szerint.

Az eurózóna 18 államában júliusban a júniusi szinten, 11,5 százalékon maradt a munkanélküliség. Tavaly júliusban az eurózónában 11,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta.
Az Eurostat becslése szerint júliusban 24,850 millió volt az állástalanok száma az EU-ban, ezen belül 18,409 millió az euróövezetben.
A legalacsonyabb, 4,9 százalék Németországban és Ausztriában volt a munkanélküliség. A legmagasabb rátát Görögországban mérték, ahol a legutolsó rendelkezésre álló, májusi adat szerint 27,2 százalék a mutató.
Éves összevetésben 22 tagállamban csökkent, három országban pedig nőtt a munkanélküliség. A legnagyobb javulás Magyarországon következett be, igaz, az Eurostat jelentésében Magyarország mellett még csak a júniusi adat szerepelt, amely szerint egy év alatt 10,4 százalékról 8,1 százalékra esett a munkanélküliségi ráta. A lista második helyén Portugália állt, ahol az éves ráta 16,3 százalékról 14 százalékra csökkent.
A legnagyobb mértékben Finnországban és Olaszországban romlott a helyzet, ahol 8,1 százalékról 8,7 százalékra, illetve 12,1 százalékról 12,6 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta.
Némi javulás mutatkozik a fiatalkorúak foglalkoztatásában. Az EU egészében a 15-24 év közötti korosztályban a tavaly júliusi 23,6 százalékról 21,7 százalékra, az eurózónában pedig 24 százalékról 23,2 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya. A legsúlyosabb a probléma Spanyolországban és Görögországban. Spanyolországban júliusi adatok szerint a fiatalok 53,8 százaléka, Görögországban - májusi számítások alapján - 53,1 százaléka volt állástalan.
Magyarországon a KSH legfrissebb adatai szerint idén a második negyedévi 8,0 százalékról 7,9 százalékra csökkent a munkanélküliség az április-július közötti három hónap átlagában. A 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 2,0 százalékponttal, 7,0 százalékra hanyatlott, de az 55-64 éveseké is 1,5 százalékponttal, 6,3 százalékra mérséklődött.


MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.