2024.04.18 | Csütörtök
Andrea, Ilma napja

Szervezetfejlesztéssel a befogadó munkahelyekért
2014.07.16
Munkahely
341
.
Az mtd Tanácsadói Közösség az mtd PRIZMA szervezetfejlesztési modell bevezetésével azt kívánja ösztönözni, hogy az esélyegyenlőség, sokszínűség terén tevékeny vállalatok, ne elégedjenek meg az elért eredményekkel, hanem a folyamatos fejlesztés elve mentén vigyék tovább, újabb és újabb akciók bevezetésével tökéletesítsék a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatását célzó stratégiájukat. Ennek megfelelően, „Elkötelezett a munkahelyi esélyegyenlőségért” elismerésben részesült két vállalat, amelyek az mtd Tanácsadói Közösség által díjmentesen nyújtott helyzetfeltárás, és orientáló tanácsadás mellett egyedi logóhasználatra is jogosultságot kaptak.

Németh Judit az mtd Tanácsadói Közösség alapítója elmondta: ”Nagy öröm számunkra, hogy a sokszínűvé, befogadóvá válni kívánó szervezetek száma egyre növekszik és ebben a folyamatban van lehetőségünk támogatóként megjelenni. Az mtd PRIZMA Modell megalkotásakor az volt a szándékunk, hogy ne egy újabb díjat „dobjunk a piacra”, hanem az, hogy katalizáljuk, aztán ismerjük el a munkahelyi esélyegyenlőség, sokszínűség felé vezető, stratégiailag is jól végiggondolt egyéni kezdeményezéseket, vállalásokat. Ezt a sorrendiséget azért is tartjuk fontosnak, mert hiszünk a vezetői, és a munkavállalói bevonáson, a valódi igények feltérképezésén alapuló sokszínűségi fejlesztési folyamatokban, amelyek az üzleti eredményességet tudják pozitívan befolyásolni. Ha a 3 éves folyamat során ezt a tulajdonosok, illetve a vezetőség is felismeri és a közösen kialakított mutatók alá is támasztják mindezt, már óriási eredményeket sikerült együtt elérnünk!”

Az egyik mtd PRIZMA Modell-t alkalmazó vállalat a McDonald’s Magyarországi Étteremhálózat Kft., akik növelni szeretnék megváltozott munkaképességű alkalmazottaik létszámát, és e stratégiai cél mögé felsorakoztatták 3 hónapra, 1 évre és 3 évre szóló vállalásaikat, terveiket. Többek között részt fognak venni képzéseken, tréningeken, állásbörzéken, rendeznek vállalati tapasztalatmegosztó fórumot, be kívánnak kapcsolódni különféle projektekbe, kampányokba, illetve tervezik fogyatékos fiatalok munkavállalási kompetenciáinak fejlesztését is.

„Az mtd Tanácsadói Közösség Prizma modelljéhez azért csatlakoztunk 2014-ben, hogy felülvizsgáljuk a meglévő HR rendszereinket, az ezen a területen végzett munkánk hatását annak érdekében, hogy a sokszínűség terén további lépéseket tudjunk tenni. – nyilatkozta Gáspár Ferenc a vállalat HR igazgatója”

A másik szervezet egy CE jelöléssel foglalkozó magyar tulajdonú kisvállalkozás, a SAASCO Tanácsadó és Mérnöki Iroda Kft. Az ő vállalásaik is - a cégméret viszonylatában – nagyon komolyak, nem kisebb célt tűztek a maguknak, mint az összlétszám megduplázását, amelyből szeretnék, ha az új kollégák egyharmada megváltozott munkaképességű ember lenne. Mindehhez valódi HR fejlesztéseket is eszközölnek, munkaköröket elemeznek, alakítanak ki, képzéseken vesznek részt, új toborzási-kiválasztási módszereket, informatikai fejlesztéseket vezetnek be.

A tervezett fejlesztési folyamatok megvalósulását az mtd Tanácsadói Közösség 1 év és 3 év elteltét követően monitorozza, és egy magasabb szintű elismeréssel („Elismert befogadó munkahely”) és ennek megfelelő logóval díjazza a vállalkozást. A helyzetfeltárással induló, folyamatos fejlődést generáló modell bevezető fázisa minden vállalkozás számára díjmentesen elérhető.

Noguchi
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.