2024.04.20 | Szombat
Tivadar napja

Csökkent az álláskeresők száma februárban éves szinten
2015.03.26
Munkahely
501
.
Csökkent az álláskeresők száma, február végén 430,7 ezren, az előző évinél 2,9 százalékkal kevesebben kerestek állást - derült ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közzétett adatokból.

Az utóbbi 11 évben a mostani februári létszám volt a legalacsonyabb.
A jelentés szerint a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9,7, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 6,5 százalék volt februárban. A legalacsonyabb továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében volt a mutató, 3, illetve 2,1 százalék.
A múlt hónapban 52,1 ezer pályakezdő szerepelt a nyilvántartásban, arányuk az összes álláskereső között 12,1 százalék volt. A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván.
Tartósan, egy éven túl 103 ezren voltak a nyilvántartásban február végén, arányuk az összes álláskeresőhöz viszonyítva 23,9 százalék volt, ami 4,7 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - derül ki a jelentésből.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2014. november - 2015. januári gördülő negyedévben 330,2 ezer volt, amely 7,4 százalékos, az előző évinél 1,4 százalékponttal alacsonyabb munkanélküliségi rátát eredményezett.
A februárban összesen 63,9 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét, 9,4 százalékuk első alkalommal regisztrált.
A foglalkoztatók összesen 29 ezer üres álláshelyet jelentettek be februárban, amelynek 43,6 százalékához igényeltek támogatást. Csongrád, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelentették be az állások 36,2 százalékát. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 12,7 ezer volt, amelyből 11,6 ezer a közfoglalkoztatás valamely eszközét takarta.
A tárgyhónapban az újonnan bejelentett, nem támogatott álláshelyek száma 16,4 ezer volt, az összes álláshely 56,4 százaléka. A nem támogatott állások elsősorban az egyszerű ipari, az egyszerű szolgáltatási, a mechanikai gépösszeszerelő, a szolgáltatási és szállítási, az egyéb termék-összeszerelő és egyszerű mezőgazdasági foglalkozásokra vonatkoztak - olvasható a jelentésben.
Összességében februárban 76,4 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 49,2 ezer maradt betöltetlen.

2015 februárjában a foglalkoztatók 1563 munkavállalót érintő létszámcsökkentési döntést jelentettek be az illetékes munkaügyi kirendeltségeken, elsősorban Veszprém és Pest megyéből.



MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.