2024.04.18 | Csütörtök
Andrea, Ilma napja

Csökkent a munkanélküliség az Európai Unióban
2015.01.30
Munkahely
166
.
A munkanélküliség 2011 októbere óta tavaly decemberben először csökkent 10 százalék alá az Európai Unióban.

Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala pénteken azt jelentette, hogy az euróövezetben a múlt év decemberében szezonálisan kiigazított adatok szerint 11,4 százalék, az EU egészében pedig 9,9 százalék volt a munkanélküliek aránya, szemben az egy évvel korábbi 11,8, illetve 10,6 százalékkal. 2014 novemberéhez képest mind az eurózónában, mind az EU 28 tagállamában 0,1 százalékkal csökkent az állástalanok aránya.
Az Eurostat becslése szerint az EU-ban decemberben 24,056 millióan voltak állás nélkül, ebből 18,129 millióan az euróövezetben.
A legalacsonyabb decemberben Németországban (4,8 százalék) és Ausztriában (4,9 százalék) volt a munkanélküliségi ráta, míg a legmagasabb Görögországban (25,8 százalék) és Spanyolországban (23,7 százalék).

Egy év alatt 24 tagországban csökkent a munkanélküliség, Finnországban, Olaszországban és Franciaországban nőtt, Belgiumban pedig nem változott.
A legnagyobb csökkenést Észtország mutatta fel, ahol tavaly novemberhez képest 2014 novemberéig 9,9 százalékról 6,6 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta, majd Bulgária, Görögország és Magyarország következik, ahol 12,8 százalékról 10,8 százalékra, 27,8 százalékról 25,8 százalékra, illetve 9,3 százalékról 7,3 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya.
A KSH szerdán közzétett jelentése szerint Magyarországon a munkanélküliek száma 80 ezerrel 319 ezerre csökkent a múlt év negyedik negyedében az előző év azonos időszakához képest, a munkanélküliségi ráta pedig 2,0 százalékponttal 7,1 százalékra mérséklődött.

Az EU 28 tagállamában a 25 év alattiak körében 21,4 százalék, az euróövezetben pedig 23,0 százalék volt az állástalanok aránya decemberben, míg egy évvel korábban még 23,1 százalékos, illetve 23,9 százalékos rátát regisztráltak. A 25 év alattiak helyzete Spanyolországban volt a legrosszabb, ahol 51,4 százalékos volt a munkanélküliség ebben a korosztályban, majd Görögország (októberi adatok szerint 50,6 százalék), Horvátország (negyedik negyedévi adatok szerint 44,8 százalék) és Olaszország (42 százalék) következik.

A 25 éven aluliak körében az Eurostat adatai szerint Magyarországon novemberben 18,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta a tavaly decemberi 23,5 százalékkal szemben.




MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.