2024.04.19 | Péntek
Emma napja

Pihenéssel töltöttük a munka ünnepét
2015.05.05
Munkahely
421
.
A hosszú hétvégék láthatóan idén is jelentősen felpörgetik a SZÉP kártyás költéseket. Húsvét után a május elsejei hosszú hétvégét is számos család otthonából kimozdulva, pihenéssel töltötte. Ennek köszönhetően az OTP SZÉP kártyán lévő - 2013-as - lejáró összegek mértéke négy százalék alá csökkent.

A május elsejei hosszú hétvégén több mint 79 millió forintnyi olyan juttatást használtak fel az OTP SZÉP kártya birtokosai, melyeknek idén május 31-én lejár az érvényessége. Ez azt jelenti, hogy a plasztiklapokra 2013-ban feltöltött juttatások közel 97 százalékát már elköltötték a dolgozók.

„A munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt érdeke, hogy a kártyabirtokosok felhasználják a SZÉP kártyán lévő juttatásaikat. Az OTP Bankcsoport éppen ennek érdekében valamennyi rendelkezésre álló csatornán keresztül igyekszik felhívni a dolgozók figyelmét, hogy ellenőrizzék egyenlegeiket, és használják fel a 2013-as juttatásokat. Örömmel tapasztaltuk, hogy az üzenetünk meghallgatásra talált, hiszen idén a lejáró egyenlegek összege mintegy 18 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.” – értékelte a hosszúhétvége eredményeit Kuhárszki András, az OTP Bank Bankszámla főosztályának igazgatója.

Az OTP SZÉP kártya országszerte több mint 26 000 elfogadóhellyel rendelkezik, ahol a kártyabirtokosok több mint 46 000 felhasználási lehetőség közül választhatnak. Többek között fizethetik a családi wellness üdülést, éttermek, ételfutárcégek számláját, vagy akár állatkerti, múzeumi belépő költségeit is. Ráadásul az OTP kártyabirtokosai - a lejáró egyenlegükből - akár előre, már most is lefoglalhatják nyári pihenésüket.

A kártyákon lévő 1,7 milliárd forintnyi lejáró összeg felhasználására egy hónapja maradt az érintett munkavállalóknak. Június elsején 0 órától a 2013-ban feltöltött összegek nem használhatóak fel. A megmaradó összeget a kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató június 30-ig visszautalja az érintett kártyabirtokos munkáltatója részére, vagyis ezek az összegek a munkavállaló számára elvesznek.




Café PR
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.