2024.04.18 | Csütörtök
Andrea, Ilma napja

A reálbérek évek óta kiegyensúlyozott pályán nőnek
2015.03.20
Munkahely
249
.
Több mint két éve folyamatosan tart a reálbérek növekedése, ami az idén is folytatódik az MTI által megkérdezett szakértők és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint januárban 4,1 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél, valamint a nonprofit szférában. A közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlagkereset 3,5 százalékkal volt magasabb a tavaly januárinál, a versenyszférában 3,3, a költségvetési szerveknél 3,7 százalékkal nőtt. A mínusz 1,4 százalékos januári inflációval számolva a reálkeresetek 5,6 százalékkal nőttek a nemzetgazdasági átlagot tekintve, 5,0 százalékkal a közfoglalkoztatottak nélkül, 4,8 százalékkal a versenyszférában és 5,2 százalékkal a közalkalmazottak körében.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője elmondta: bár januárban a bérek növekedési üteme nemzetgazdasági szinten és a rendszeres bérek esetében is enyhén lassult az előző hónaphoz képest, mind a költségvetési, mind a versenyszférában évek óta stabil a bérek növekedése.
A gazdasági kibocsátás növekedését követően automatikusan nő a munkakereslet - fejtette ki az, emellett különösen kedvező, hogy a munkakereslet a közszféra nélkül is tovább bővült, a nemzetgazdaságban 3 százalékkal, a versenyszférában 3,3 százalékkal nőtt az alkalmazottak létszáma.
Hozzátette: hogy a bérek emelkedése és az alacsony infláció, defláció pedig a vásárlóerő jelentős emelkedését eredményezi.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szerint bármelyik mutatót - nettó vagy bruttó bér - nézzük, egyértelmű a növekedés, továbbá a versenyszférában foglalkoztatottak számának emelkedése szintén arra utal, hogy a magyar gazdaság kezd egészséges irányba elindulni.
Az NGM szerint a versenyszférában érzékelhető létszámbővülés a gazdasági konjunktúra élénkülésének, a munkát terhelő adók csökkentésének, a munkahelyvédelmi akciótervnek, illetve az aktivitást ösztönző intézkedéseknek köszönhető. A minisztérium úgy véli, a közelmúlt makroadatai és a kedvező kilátások további reálbér-emelkedést és létszámbővülést vetítenek előre.

Ürmössy Gergely a növekedés egyik okának nevezte, hogy a vállalatok is egyre bizakodóbbak, a jövőre vonatkozó kilátásaik megítélése sokat javult, ezért bátrabban emelnek béreket. Ugyanakkor a munkaerő-állomány szűkülése - közmunkaprogram és külföldi elvándorlás miatt - szintén arra ösztönzi a cégeket, hogy a megfelelő szakemberek megtartása érdekében növeljék a béreket.
Az elemző a tavalyi évhez hasonló növekedési trendre és 0 százalék körüli inflációra számít, de 1 százalékos infláció esetében is erős reálbér-emelkedés várható. A pozitív reálbér-növekedési ütem folytatódik, ennek hatása lassan begyűrűzik a tényleges fogyasztásba, a háztartásokban egyre nagyobb a vásárlóerő és -hajlandóság, ami már a 2014-es GDP adatokban is látható volt - mondta.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője gyorsjelentésében 4 százalék körüli átlagos bérnövekedést és 0 százaléknál kissé alacsonyabb infláció hatására 4 százalékkal magasabb reálbér emelkedést valószínűsít. A reálbérek és a foglalkoztatás folytatódó növekedése mellett a devizahitelek elszámolása növelheti a háztartások elkölthető jövedelmét, így idén a háztartások fogyasztásának 3 százalék feletti növekedésére számít az elemző, azonban az elmúlt években elhalasztott fogyasztás miatt nem kizárt ennél magasabb ütemű növekedés sem.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője a kedvező januári adatokat a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével és a negatív inflációval indokolta. Egyetértett abban, hogy a reálbérek és a foglalkoztatottak számának emelkedése ösztönzőleg hat a háztartások fogyasztására.
Idén 3 százalékos béremelkedésre számít az elemző, amelynek hajtóereje továbbra is a foglalkoztatás növekedése és a minimálbéremelés lesz, amit a pedagógusok és orvosok bérének várható növekedése is elősegíthet. Ugyanakkor 3 százaléknál jóval nagyobb ütemre azért nincs kilátás, mivel az infláció 0 százalék körül maradhat, ez pedig visszafogja a béremelkedési dinamikát - írta MTI-hez eljuttatott kommentárjában.



MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.