2024.04.20 | Szombat
Tivadar napja

Hárommilliárd forintos kapacitásbővítés az esztergomi Kirchhoffnál
2014.09.30
Munkahely
399
.
A legkorszerűbb, melegenalakító berendezések beszerzésével lezárult a karosszériaelemeket gyártó Kirchhoff Hungária Kft. esztergomi gyárának 2,9 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházása - közölte a társaság ügyvezető igazgatója kedden az MTI-vel.

Körtvélyessy Géza tájékoztatása szerint a beruházással 49 új munkahely jött létre. A 2012 májusától 2014 szeptemberéig tartó bővítéshez a vállalat az Európai Uniótól és a magyar kormánytól összesen több mint 745 millió forint támogatást kapott.
A Magyarországon eddig nem alkalmazott melegenpréselés bevezetésére többek közt a kecskeméti Mercedes üzemtől érkező megrendelés miatt volt szükség. A projektben ezen túl nagy értékű berendezésekkel bővült az üzem gépparkja, például üzembe helyeztek egy 1250 tonnás présgépet és lézervágó berendezéseket.
A társaságnál 700-an dolgoznak, éves árbevétele 2013-ban 28 milliárd forint volt, ennek fele belföldi értékesítésből származott. A fejlesztések után a magyarországi üzem a Kirchhoff Automotive 30 gyárából az első ötbe tartozik.
A Kirchhoff Hungária 2004-től 2010-ig kizárólag a Suzuki számára készített alkatrészeket, majd a válság következtében szélesítették vevőkörüket. A társaság 2017-ig további hét autógyártól kapott megrendeléseket, így a Mercedes kecskeméti, a Peugeot, a Citroen és a Volkswagen szlovákiai, a Skoda és Ford csehországi, a BMW, illetve a General Motors magyarországi üzemeinek beszállítójává váltak.
A 227 éves Kirchhoff Gruppe német családi tulajdonban lévő cég, világszerte közel 10 ezer embert foglakoztatnak. A vállalkozás 4 divíziójában hulladékszállító és tisztító teherautó felépítményeket, precíziós kéziszerszámokat gyártanak, valamint személygépkocsikat alakítanak át mozgássérültek számára, illetve a Kirchhoff Automotive csoportban fém karosszériaelemeket préselnek és szerelnek össze az autóipar részére.


MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.