2024.04.19 | Péntek
Emma napja

Kazincbarcikán épít citromsavgyárat a kínai RZBC
2014.09.02
Munkahely
416
.
Mintegy 30 milliárd forintos beruházással Kazincbarcikán építi fel európai citromsavgyárát a kínai RZBC vállalatcsoport, amely ezzel 165 embernek teremt munkahelyet.

A zöldmezős beruházást bejelentő keddi, budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: mostanra nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország lett Európa kapuja a kínai vállalatok számára. Az államtitkár szerint a Rizhao Jin He Biokémiai Csoport (RZBC csoport) beruházása a kínai-magyar gazdasági együttműködés sikertörténetének újabb fejezete, és egyben annak bizonyítéka, hogy az eddig hazánkba érkezett kínai befektetők elégedettek az üzleti környezettel.
Hsziao Csien, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete kiemelte, hogy a magyar-kínai kapcsolatok idén nagyot fejlődtek, eredményesen alakult a gazdasági, politikai és humán-erőforrás együttműködés. A diplomáciai kapcsolatok kialakítása óta "a legjobb időszakot éljük a két ország egymáshoz való viszonyában" - fűzte hozzá a nagykövet.
Kifejtette, hogy biztos alapokon állnak és gyümölcsöző jövő elé néznek Kína és Magyarország gazdasági kapcsolatai is: tavaly jelentősen, 9,5 százalékos bővüléssel 5,4 milliárd dollárt tett ki a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok értéke, a Kínába irányuló magyar export pedig 28 százalékkal nőtt, míg a kínai vállalatok magyarországi beruházásainak összértéke meghaladta a 3 milliárd dollárt. A kínai cégek 5000 munkahelyet biztosítanak az országban - fűzte hozzá Hsziao Csien.
A nagykövet elmondta: az RZBC cégcsoport Kína egyik vezető vegyipari vállalata, amelynek gyártási kapacitása az elsők között van Kínában. Az, hogy a cégcsoport Magyarországon hozza létre európai gyártóbázisát, azt mutatja, hogy bizalommal van a magyarországi befektetések iránt. Elmondta, hogy a magyar kormány minden támogatást megad és megadott a projekt fejlődéséhez, ez pedig lendületet és energiát ad a többi kínai vállalatnak ahhoz, hogy Magyarországra jöjjenek és itt fektessenek be.
Hsziao Csien kitért arra is, hogy Kína tovább folytatja a nyitás politikáját, és támogatja a kínai vállalatok külföldi beruházásait, valamint a következő 5 évben több mint 500 milliárd dollárt tervez befektetni külföldön.
Kou Kuangcse, az RZBC igazgatóságának elnöke hangsúlyozta, hogy az 1993-ban alapított cégcsoport a citromsav és annak sóiból készült termékek kutatásával, fejlesztésével, előállításával és forgalmazásával foglalkozik. Kifejtette: a vállalatcsoport termékeit az élelmiszer-, gyógyszer- és vegyipar is felhasználja. A cégcsoport évente világszerte mintegy 1,85 millió tonna citromsavat termel, ezen belül 1,05 millió tonna származik Kínából.
Az elnök jelezte: az RZBC vállalatcsoport termékei több mint 100 országban és régióban - az Európai Unió mellett az Egyesült Államokban, Japánban, a Közel-Keleten és Afrikában - keresettek. A cég - amelynek nettó árbevétele tavaly meghaladta a 184 millió eurót - fő vásárlói között található a Coca-Cola, a Pepsi, a Danone, vagy a Kraft Foods - fűzte hozzá.
Kou Kuangcse hangsúlyozta: az RZBC európai terjeszkedési szándékát az európai piac indokolja, tekintettel arra, hogy elsősorban az élelmiszeripar részéről nagy kereslet mutatkozik a citromsavra, aminek jelentős részét jelenleg csak importtal lehet kielégíteni.
A leendő üzem éves termelési volumenét 100 000 tonnára tervezik, így a beruházásnak köszönhetően a világ citromsav-termelésének mintegy 5 százaléka a borsodi üzemből származik majd.
Az igazgatóság elnöke elmondta: májusban Hungary Borsod Biokémiai Kft. néven már be is jegyezték magyarországi cégüket. Kiemelte, hogy híres a magasan képzett magyar munkaerő, valamint a stabil magyar gazdasági és politikai fejlődés is fontos alapot teremt a beruházáshoz.
Szijjártó Péter beszédében kiemelte, hogy egyedi kormánydöntés alapján a kormány egymilliárd forinttal támogatja a beruházást, ezért cserébe pedig az RZBC 2024-ig előre vállalja a 165 munkavállaló foglalkoztatását.
Az államtitkár kifejtette: a kormány a keleti nyitás külgazdasági stratégiája mellett belevágott az ország újraiparosításába, és e két célkitűzés eredményeképpen mára Magyarország lett a kínai vállalatok európai terjeszkedésének regionális központja. Szijjártó Péter szerint ezért a kormány sokat tett, ez a siker a meghozott gazdaságpolitikai intézkedéseknek köszönhető.
Sok kínai vállalat szervezte regionális tevékenységét Magyarországra - mondta az államtitkár, példaként említve a Wanhua-Borsodchemet, a Huawei-t és a Bank of Chinat. Csak a legnagyobb kínai beruházások több mint 1,6 milliárd eurónyi befektetést hoztak eddig Magyarországra - mondta Szijjártó Péter.
A 31 milliárd forintos beruházás részleteiről szólva elmondta, hogy azt alapos előkészítő tárgyalások előzték meg, illetve, hogy a Kazincbarcikán készülő évi 100 000 tonna citromsavhoz 200 000 tonna kukorica alapanyagot használnak majd fel. A zöldmezős beruházás előkészítése jól halad: már tart a környezetvédelmi engedélyezési folyamat, és az RZBC cégcsoport már bejegyeztette magyarországi cégét.
Szijjártó Péter kifejtette: a kimagasló, évi 3-4 százalékos növekedést mutató világpiaci kereslet kiszolgálása érdekében hoz létre európai gyártókapacitást az RZBC, ehhez találta ideálisnak Magyarországot, azon belül is a borsodi régiót.
Úgy vélte, hogy a beruházás két fontos nemzetgazdasági cél - az export növelése, és a foglalkoztatottságnak a csehországihoz hasonló, 5 milliós szintre történő növelése - teljesítéséhez is hozzájárul.
Az államtitkár is kitért arra, hogy a 2013-ban Magyarország rekordot döntött a Kínába irányuló export tekintetében, az idei első 5 hónapban pedig már 11 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszaki adatokat.

MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.