2024.04.20 | Szombat
Tivadar napja

Szijjártó: EU-bővítés nélkül nem lesz erős Európa
2014.09.01
Kormány
426
.
Az Európai Unió bővítése nélkül nem lesz erős Európa - jelentette ki Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára Chisinauban, az európai uniós országok külügyi vezetőinek találkozóján, amelyet Moldova európai integrációjának támogatása érdekében tartottak.

Az államtitkár sajtófőnökének hétfői tájékoztatása szerint a kilencedik alkalommal megrendezett tanácskozáson - amelyen részt vett Federica Mogherini olasz külügyminiszter, az Európai Unió újonnan megválasztott kül- és biztonságpolitikai főképviselője is - Szijjártó Péter kiemelte, ha az Európai Unió késlekedik a bővítéssel, vagy akadályozza azt, akkor saját érdekeivel ellentétesen cselekszik.
"A világpolitikai és világgazdasági változások nyomán az Európai Unió sokat veszített versenyképességéből, amire rossz válasz a bezárkózás. Ebben a helyzetben fel kell gyorsítani az Európai Unió bővítését, hogy vissza tudjuk szerezni elvesztett versenyképességünket" - mondta az államtitkár.
Kiemelte, hogy az unió keleti partnerség programját meg kell erősíteni. Magyarország elemi nemzetgazdasági érdeke a program sikere, hiszen az érintett országok a "keleti nyitás" külgazdasági stratéga célpontjai is egyben, a gazdasági-kereskedelmi együttműködésnek pedig nagy lendületet ad ezen országok európai integrációja - tette hozzá.
Szijjártó Péter - aki a magyar-moldovai gazdasági vegyes bizottság elnöke is egyben - tárgyalt Octavian Calmic moldovai gazdasági miniszterhelyettessel is. A két társelnök megállapodott a magyar-moldovai gazdasági vegyesbizottság ülésének összehívásáról, amelyre szeptember 25-26-án kerül sor - tájékoztatott a parlamenti államtitkár sajtófőnöke.
Tájékoztatása szerint a Moldovába, Azerbajdzsánba, Örményországba, Grúziába, Fehéroroszországba és Ukrajnába irányuló magyar export tavaly egy 13,6 százalékos növekedéssel meghaladta a 3 milliárd dollárt (720 milliárd forintot), és további jelentős növekedés várható ezen országok integrációs folyamatainak előrehaladásával, a kereskedelmet megkönnyítő megállapodások létrejöttével.
A tavaly 120 millió dollárt meghaladó magyar-moldovai gazdasági-kereskedelmi együttműködésben elsődleges szerepe van a gyógyszeriparnak, tekintettel a Richter meghatározó szerepére a moldovai piacon. Az idei év első öt hónapjában 18,9 százalékkal nőtt a magyar export, a további bővülés érdekében a kormány támogatja magyar cégek részvételét a közeljövőben megvalósuló energetikai es környezetvédelmi beruházásokban. A két ország közötti ösztöndíj-megállapodás is életbe lépett, Moldova elkezdte feltölteni a magyar egyetemeken rendelkezésre álló 30 fős keretet. A két társelnök megállapodott a magyar-moldovai gazdasági vegyes bizottság ülésének összehívásáról, amelyre szeptember 25-26-án kerül sor - tájékoztatott a parlamenti államtitkár sajtófőnöke.
Moldova június 27-én társulási és szabadkereskedelmi megállapodást írt alá az Európai Unióval, amelyet az uniós tagállamoknak ratifikálniuk kell.


MTI