2024.04.19 | Péntek
Emma napja

Zala megyében tovább csökkent az álláskeresők száma
2014.08.28
Munkahely
424
.
Zala megyében tovább csökkent az álláskeresők száma júliusban: az egy évvel korábbinál 23 százalékkal, a júniusinál pedig 3 százalékkal volt kevesebb a nyilvántartott álláskereső - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel csütörtökön.

Tájékoztatásuk szerint július végén csaknem 11 620 álláskeresőt regisztráltak Zala megyében, 3,5 ezerrel kevesebbet, mint az elmúlt év azonos időszakában.
Június óta 400-zal csökkent az álláskeresők száma, míg a korábbi években júliusban minimális mértékben változott csak a regisztráltak száma. A munkaügyi központ adatai mindössze 2011-ben mutattak az idei 3 százalékos mérséklődéshez hasonló arányú csökkenést.
Az álláskeresők számának csökkenése nagyrészt a közfoglalkoztatás további több száz fős bővülésének az eredménye, emellett a kimutatás szerint az idén júliusban kevesebb pályakezdő regisztráltatta magát a kirendeltségeken, mint az elmúlt években.
A nyilvántartott álláskeresők 12 százaléka (1,4 ezer fiatal) pályakezdő. A nyár első két hónapjában 260 (első alkalommal jelentkező) pályakezdőt regisztráltak a kirendeltségeken.
Júliusban a gazdaságilag aktív népesség 8,9 százaléka volt regisztrált álláskereső Zala megyében, míg egy évvel korábban 11,4 százalék.
A legalacsonyabb (6,3 százalék) a mutató Keszthely környékén, de a megyei átlag alatti Lenti és Zalaegerszeg térségében is. A legmagasabb (13,2 százalék) a munkanélküliek aránya Letenye térségében, és a nagykanizsai kirendeltség területén is eléri a 11 százalékot.
Júliusban 1,4 ezer álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, közülük 200-an első alkalommal szerepelnek a nyilvántartásban. Az ismételten álláskeresővé válók közel 60 százaléka egy éven belül lett újra munkanélküli, 20 százalékuknál pedig már 4 évnél is hosszabb idő telt el a regisztrációból való kikerülésük óta. A júniusban nyilvántartásba került álláskeresők többsége segéd- vagy alkalmi munkásként dolgozott korábban.
Júliusban a munkáltatók 1,9 ezer új álláshelyet jelentettek be, több mint felét közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatási igénnyel. A legnagyobb számban segéd- és alkalmi munkásokat kerestek, de jelentős számban ajánlottak munkát bolti eladók, gépkezelők, irodai adminisztrátorok részére is.
Az idén összesen több mint 6,5 ezer nem támogatott, új álláshely volt a megyében, 1,6 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában.
Az év első hét hónapjában az álláskeresők közül összesen 11,6 ezer ember tudott munkába állni Zala megyében, közülük 6,4 ezren támogatott foglalkoztatás keretében.


MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.