2024.04.19 | Péntek
Emma napja

Év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságát a munkaerőkölcsöző társaság szerint
2019.12.04
Munkahely
1401
.
A Munka törvénykönyve rendelkezése szerint az év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az éves szabadságát, a jogszabály megsértésnek számít ha ez elmarad, akkor is, ha a munkavállaló sem akar az adott időszakban szabadságra menni - hívta fel a figyelmet a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég.

Az év utolsó hónapjában a szabadságok kiadása kisebb-nagyobb fennakadásokkal járhat, a probléma megoldását jelentősen nehezítheti a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeret, illetve a karácsony előtti csúcsidőszak fokozott terhelése is. Ugyanakkor a munkaerőhiány sem lehet akadálya a jogszabály betartásának - tették hozzá. 

Néhány rendelkezés azonban lehetőséget ad a szabadság átvitelére a következő évre. Egyik ilyen az életkor után járó pótszabadság (ez életkortól függően 1-10 nap lehet), amely a következő év végéig adható ki. Ez főként az idősebb munkavállalók esetében ad nagyobb mozgásteret, ugyanakkor a pótszabadság átviteléről még a tárgyévben írásban meg kell állapodni a feleknek.

A szabadság abban az esetben csúszhat még át 2020-ra, ha a munkavállaló 2019. végén kezdi meg a szabadságát, ekkor ugyanis 5 munkanapot áttolhat jövőre, azaz ha valaki már idén december 30-án hétfőn szabadságra megy, még 2019-es szabadságkerete terhére egészen január 8-ig pihenhet, amennyiben a szabadságát közben nem szakítja meg.

Azoknál a munkavállalóknál viszont, akik október 1-jén vagy azt követően kezdték munkaviszonyukat, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig felhasználható.

A Trenkwalder szerint mindezeken felül előfordulhat, hogy a munkavállalónál merül fel olyan ok, ami nem teszi lehetővé a szabadság kiadását, az ok megszűnését követően azonban 60 napon belül meg kell kezdeni a szabadság kiadását. Példaként a hosszabb betegséget vagy gyesről való visszatérést említették. 

A Trenkwalder úgy véli, hogy az év végéhez közeledve minden cégnek időszerű átvilágítani, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságok felhasználásában, már csak azért is, mert a munkáltató 15 nappal előre köteles közölni dolgozójával, ha szabadságra küldi.

A ki nem vett szabadság pénzben nem váltható meg, arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség - fűzték hozzá.

Forrás: MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.