2024.05.11 | Szombat
Ferenc napja

Több mint 50 ezren álltak munkába az új foglalkoztatási programmal
2019.11.19
Munkahely
1318
.
Már több mint 50 ezer álláskereső és közfoglalkoztatott helyezkedett el a versenyszférában a Munkaerőpiaci reformprogrammal tavaly augusztus óta, ez nagyban hozzájárult a munkanélküliség érdemi csökkenéséhez - mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter közölte: a jelenleg 15 megyében futó projektet 2020 elején kiterjesztik az ország teljes területére, így azt követően minden munkaügyi hivatalban hatékonyabbá válhat az álláskeresők közvetítése a vállalkozások felé.

A kormány célja, hogy mindenkinek, aki képes és tud dolgozni, legyen munkája, ezzel összhangban a program főként a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű csoportokat célozza meg - jelentette ki Varga Mihály.

Rámutatott: a Munkaerőpiaci reformprogram erősíti az állami foglalkoztatási hivatalok és a vállalatok közötti kapcsolatot, így a helyben található, be nem jelentett álláshelyek feltárásával a vállalkozások gyorsabban juthatnak a fejlődésükhöz szükséges munkaerőhöz. A program a járási foglalkoztatási osztályok munkamódszerét teszi hatékonyabbá, amellyel a versenyszférába történő kiközvetítés eredményesebbé válik. 

A miniszter kifejtette, az álláskeresők így - az előszűrést követően - célzottan olyan munkáltatókhoz kerülhetnek, amelyek nagy valószínűséggel alkalmazni is tudják őket a készségeik, képességeik tudatában. Az inaktívak, a közfoglalkoztatottak és az álláskeresők körében ezzel tovább növelhető a foglalkoztatás, amellyel közelebb kerülhetünk a teljes foglalkoztatottsághoz Magyarországon. 

Varga Mihály az elért eredményekről szólva kiemelte: 2010 óta mintegy félmillió, korábban inaktív munkavállalót sikerült visszavezetni a hazai munkaerőpiacra, ennek eredményeként az aktivitási ráta közel 73 százalékra emelkedett. A munkanélküliségi ráta az utóbbi időszakban tartósan három százalék közelébe mérséklődött, az álláskeresésben átlagosan eltöltött idő pedig évek óta csökkenő tendenciát mutat. 

Egyre kedvezőbben alakul a foglalkoztatás szerkezete is - jelezte. Ez azt jelenti, hogy a közfoglalkoztatás aránya fokozatosan csökken, miközben a versenyszférában folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma. Az eddigi tapasztalatok alapján a vállalatokhoz kiközvetítettek döntő többsége három hónap múltán is munkában állt, így a program jellemzően nem átmeneti, hanem tartós megoldást jelent a munkaerőpiaci kihívások kezelésében. 

2020 elején Budapestre és további négy megyére, Zalára, Győr-Moson-Sopronra, Veszprémre és Vasra is kiterjesztik a programot, ezzel az ország teljes területét lefedik - tette hozzá a miniszter.

Forrás: MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.